Még éppen nem tolták túl

Nekem határozottan tetszik ez a darab - mondja Dorn doktor, amikor egy pillanatra egyedül marad a színpadon. Alapvetően nincs ebben semmi különös, ez van megírva, ám az Átrium Film-Színház színpadán a doktort játszó László Zsolt a díszlet tetején ül, s ahogy közvetlen hangnemben egyenesen a nézőköz szól, rögtön érezhetjük a mondat kétértelműségét: most akkor melyik darabról is van szó? Trepljovéról? Vagy Csehovéról? 


(Fotó: Mészáros Csaba
kép forrása és további fotók: a Sirály Facebook-oldala)


A Fehér Balázs Benő által rendezett Sirályban egyébként is rendre kiszólnak, sőt kilépnek a  szereplők a színdarab adta keretek közül. Vagy talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy azt az illúziót adják, mintha időnként kívül állnának, de hát tudjuk jól, mindez ugyanúgy az előadás része, mint ahogyan az is, ami konkrétan a színpadon zajlik.

Már a kezdés mikéntjével is ezt a játékot játsszák a színészek: Trepljov (Porogi Ádám) a még leengedett függöny alatt bújik ki a nézők elé, s mintha csak valaki kívülálló, aki bele akarna okvetlenkedni az előadásba, a kezdés előtt kicsit magára vonni a figyelmet, nagy komolyan versmondásba kezd: Ady Endre: Illés szekerén. De csak a címig jut, majd elneveti magát: Csak vicceltem. Aztán mégiscsak tart egy hangzatos szónoklatot, hogyan állunk művészettel, színházzal, tehetséggel és középszerűséggel, az alkotás belső vágyával és az érvényesüléssel,stb. Mindezek persze a Sirály alapkérdései is, de még az egy sorral előttem ülő fiatalember bősz bólogatása - azaz hogy egyetért a szónokkal - nélkül is érthető és érezhető, ez a szózat legalább annyira a mai kor Trepljovjainak dilemmáiról is szól.

Nem véletlen, hogy kezdetben szokásomnál jobban figyeltem a közönség reakcióit. Másodjára láttam a darabot a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház közös produkciójában, s  a korábbi alkalomról emlékeztem jól, mennyi minden történik az előadás elején a függöny előtt. Még azt is mondhatnám, hogy drukkoltam annak, hogy a többiek vegyék a lapot, jól reagáljanak például Arkagyina, azaz Oszvald Marika "nagybelépőjére". Többek között ez is a kint is - bent is, szerepbeliség és szerepen kívüliség játéka, ahogyan Oszvald Marika folyton ide-oda mozog az "arkagyinaság" és "oszvaldmarikaság" között. vagy mondhatnánk úgy is, hogy Arkagyina, ez a mindig a középpontban lenni akaró, ezért folyton színjátszó, alakoskodó, pózoló színésznő időnként Oszvald Marikát, az ismert operettszínésznőt alakítja. Azaz egészen pontosan azt, ami (sablonos) kép egy ismert operettszínésznőről bennünk él.

Ám nem csupán ezek miatt érzem nagyon önreflexívnek ezt az előadást. Tele van szándékolt túljátszással, sőt ripacskodással. Ebben egyértelműen Samrajevet, az intézőt alakító Mihályfi Balázs viszi a prímet, ahogyan végsőkig feszíti a húrt, ahogy például maga is vásári komédiás módjára játssza túl a szerepét, mikor egy vásári komédiásról érdeklődik Arkagyinától. Talán az általam először látott előadásban jobban érvényesült - vagy számomra tűnt fel jobban  - az a mozzanat, ahogyan idő után már nem a színésznővel beszél, hanem kiáll a színpad elejére, és a nézőknek mondja a mondókáját, majd egy ponton hosszan kivár, és tipikusan a buta ember bizonytalanságával kémleli a nézőteret, most ezek rajta nevetnek, vagy vele? Majd ahogyan folytatja, hogy az úgy volt ám, bizony, ahogy mondja, tessék csak elhinni - ezzel lesz autentikus (legalább is ennek az előadásnak a kontextusában) ez a karakter.

Ahogyan Arkagyinának is vannak húzásai - néha bizony szó szerint -, amelyekre azt mondhatnánk, jaja, jaja, persze, ha túlkarikírozottan akarjuk ábrázolni, hogyan viszonyul egy középkorú színésznő egy fiatal, üde és szintén a színészsors után vágyakozó lányhoz, akkor kihagyhatatlanok azok a kis alattomos gesztusok. De megint egy fokkal tovább kell lépni, el kell menni a falig: a sikongva toporzékoló, a színpadon körbe-körbe futkározó Arkagyina kell ahhoz, hogy a többi ripacskodó gesztusa ne legyen közhelyes, unalmasan sablonos.

 Ugyancsak az  úgymond "önreflexív sablonosság" szempontjából érdemes végiggondolni, milyen öltözékben jelennek meg a szereplők a színpadon. Sablonos, hogy a nyugdíjas Szorin (Derzsi János/Gyabronka József) melegítőben van? Hogy Mása (Szilágyi Csenge) cipője és szoknyája már a kilencvenes években is falusiasnak hatott, miközben az anyja, Polina Andrejevna (Parti Nóra) egyenesen a hatvanas évekből csöppent közénk? Hogy Trepljov elnyűtt pulcsiban és kopott farmerben van? Hogy a tanító Medvegyenkót játszó Orosz Ákos ugyancsak elnyűtt pulóverben és tornanadrágban van folyton a színpadon? Igen, sablonos, ugyanakkor érzem benne a fricskát: na, kedves néző, azt mondod kicsit kelletlenül, hogy jaj, gondoltam, hogy tuti így fognak majd kinézni, hát tessék, akkor megkapod. A saját arcukat formázó maszkokkal- melyet a szereplők az előadás elején és végén viselnek - is hasonló a helyzet, a monomániás mivoltuk kimaxolása, ráadásul a második felvonás elején ehhez társuló hangzavar nem pusztán ingerlő, de kifejezetten szorongást keltő.

Van ennek az egész ripacskodásnak - maradjunk akkor már ennél a szónál - egy ellenpontja: a Kaszás Gergő által megformált Trigorin egyszerűsége és közvetlensége. Kell mindig egy ilyen karakter, akinek a jelenléte egy kis nyugalmat ad a hisztérikus káoszban, s bár eredetileg ez inkább Dorn "funkciója" a darabban (lsd az, ahogyan meg is jegyzi, milyen ideges itt mindenki), de ebben az előadásban szerintem ez inkább Trigorinra illik.

Persze ehhez valószínűleg az is hozzájárul, hogy a négy művész archetípus közül hozzám leginkább Trigorin figurája áll ma már közelebb. Ismeretes, hogy többször beszélnek a darabban a tehetségről. Kamaszkoromban mindig bizonytalan voltam ezzel kapcsolatban: most akkor helyesen értem-e, hogy Trepljov a! tehetség?  Kétszer annyi idősen, felnőtt fejjel, úgy érzem, ezek az emberek egy igencsak képlékeny fogalmon vitáznak és  vagy épp rágódnak.

Trepljov  ahogy hepciáskodik ebben az előadásban, hogy de ő tehetségesebb mindenkinél, inkább valamiféle sértett, figyelemhiányos önjelölt zseni figurája, aki a dühöngésre szánja az energiáját, ahelyett, hogy tenné a dolgát, alkotna. Arkagyinának is megvan az a nagyon nagy "hiányossága", hogy csak áttételesen tudjuk róla, hogy nagy  - de legalább is ünnepelt és anyagilag is sikeres - színésznő, máskülönben csak narcisztikusságát, kivagyiságát érzékelhetjük, azaz azt, hogy a siker hogyan hozza elő valakiből a legrosszabb tulajdonságait. Nyina (Trokán Nóra) idegesítően naiv, ahogyan a művész lét különlegességéért rajong, nem úgy tűnik, mintha belülről űzné a tettvágy, hanem a külsőségek után vágyakozik. Igen, pontosan úgy,ahogyan a tinilányok ábrándozni szoktak a sztárságról. S amikor rálép a számára igazából kényszerpályának tűnő útra, ugyanolyan ruhát visel ugyan (sőt, talán épp ugyanazt), mint Arkagyina, de az jelzésértékűen jó pár számmal nagyobb rá: kislány, nehogy azt hidd, hogy te díva vagy!

Marad hát Trigorin. De az meg olyan snassz és kiábrándító, hogy a művészet is csak munka, nem igaz?  Méghozzá olyan, amit munkamániás őrültek végeznek? Mert ha írni kell, hát írni kell! Bármennyire szeretne horgászni menni, nem lehet, mert írni kell. S mint a függő, mikor megkapja adagját: írás közben végre minden jó. És hogy az, hogy ez ilyen egyszerű, nincs ebben semmi fakszni, ott van Kaszás Gergő Trigorinjának csendes egyszerűségében, közvetlenségében, mindenféle affektálás nélküliségében.    


Arkagyina, Irina Nyikolajevna (színésznő) Oszvald Marika
Trepljov, Konsztantyin Gavrilovics  (a fia) Porogi Ádám
Zarecsnaja, Nyina Mihajlovna (szomszédjának a lánya) Trokán Nóra
Trigorin, Borisz Alekszejevics (író) Kaszás Gergő
Dorn, Jevgenyij Szergejevics (orvos) László Zsolt
Szorin, Pjotr Nyikolajevics (Arkagyina testvére) Derzsi János/Gyabronka József
Samrajev, Ilja Afanaszjevics(a birtok intézője) Mihályfi Balázs
Polina Andrejevna (a felesége) Parti Nóra
Mása (a lányuk) Szilágyi Csenge
Medvegyenko, Szemjon Szemjonovics (tanító) Orosz Ákos

Rendező:Fehér Balázs Benő
Díszlet: Szalai Sára
Jelmez:Izsák Lili
Jelmeztervező asszisztens: Pirityi Emese
Dramaturg:Fekete Ádám
Zene: Keresztes Gábor
Maszkok: Keresztes Zsófia
Grafikus: Lakatos Péter
Asszisztens: Ari Zsófia, Czirák Dániel. Ruska Robin, Takács Edina
Segédrendező: Nyulassy Attila
Produkciós vezető:Ugrai István



Üzemeltető: Blogger.